2015. augusztus 9., vasárnap

DIY-Hastáncruha

A legegyszerűbb, legolcsóbb, varrástudás nélkül is elkészíthető ruha.
Az első. Biztos lesz még jobb is.
Mert nekem saját készítésű kellett. Eszembe se jutott, hogy vásároljak. Amit sokszor megbántam miközben ennek varrásával bíbelődtem, de nekem ez a legszebb. Igazán az enyém.

Hozzávalók: készen vásárolt 1.000 Ft-os egyszerű, de nagyon klassz türkiz színű melltartó,


 felvarrható gyöngyök, flitterek kedvenc varrógépboltunkból


pár szabad este, és sok-sok türelem:

és hipp-hopp (pár estét öltögetés után) kész is van:



a tetejére kellett még öltögetnem egy aranyszínű anyagból:




Szoknya egyszerű gumis muszlin két rétegben, derekára ugyanaz az arany hálós anyag került, illetve az aljára háromszög formájában:





Pólószőnyeg

Selejtezés egyik végterméke egy újabb pólószőnyeg.
Ha jól emlékszem 6db póló van benne. 3 kék és 3 fehér. 67cm az átmérője, 10-es horgolótűvel készült.





inspiráció, technika: innen. Illetve az első pólószőnyegem: innen.




2015. július 30., csütörtök

Selejtezés / Elengedés – Volume 2.


Nálam nem csak ruhákat kell selejtezni, hanem a kézműves alapanyagaimat is. Jelenleg ezek több helyet foglalnak, mint a hordható ruháim. Komolyan.
Itt is szembe kellett néznem a ténnyel, hogy olyan mennyiségű készletem van, amit ha mind fel akarok dolgozni, akkor főállásban kellene csinálnom, és legalább 3 évig. Ez sem egyfelvonásos történet lesz, de már elegem van a dobozokból, a dobozokban tárolt "majd" tervekből. Élni kell. Most.

A könnyebbik végén kezdtem a rendrakást, van 3 horgolt pulóverem, a feketét pontosan 20 éve!!!!!!!!!!!!!!! készítettem. Ezen a pulóveren tanultam meg a horgolást mintával. Hordtam párszor suliba, azóta a szekrényben áll. 20 éve!!!! Nos, mi is az értelme, hogy még 20 évig ott álljon? Semmi. Digitalizáltam. Lefényképeztem, emléknek ennyi is elég. A pulóver hordhatatlan, meleg, nehéz és nem szép…  De ugye ki nem dobjuk, szóval határidőt szabtam magamnak, hogy esténként ennek a 3 kinőtt és (sosem hordott) pulóver lebontásával foglalkozzak. (mi más egyéb dolgom lenne? :-) ). Már vannak terveim a fonalával, de majd csak a nagy rendrakás/selejtezés után.
A sárga és a zöld pulóvert soha senki nem hordta. Ők is több mint 15 éve állnak a szekrényben, hogy milyen szép… Elég az értelmetlen dolgokból.



  

A sárga pulóvert sikerült lebontanom, bár jó része ment a kukába, mert nem tudtam visszafejteni, csak 2 dvd-re való maradt:




Ezt a kék pulóvert is visszabontottam. Közel 10 éve áll így félbehagyottan. Azóta már több méretet is híztam, most gyerekpulóvernek tűnik, másrészt előröl kellene kezdenem a kötés tanulását, azóta se volt a kezembe, azt se tudom a minta honnan volt, csak folyamatosan rakosgattam hogy „majd befejezem” . Lehetetlen és értelmetlen. 2 perc alatt lefejtettem. Igen most alapanyag lett, amiből bármi készülhet. De már nem nyomaszt félbehagyott projektként.

A szekrényből száműzött pólóanyagú ruhákat sem tudtam természetesen kidobni. Mivel rengeteg mintám el van mentve pólóhorgolásból, és egy kis szőnyeget pár éve már készítettem. Szóval felszabdalásra kerültek pár óra alatt. Szekrényben már nincsenek hordhatatlan ruhaként, viszont alapanyagok lettek, melyek sajnos ugyanúgy helyet foglalnak: Még gondolkodom mi legyen belőlük, szőnyeget szerettem volna ismét, nagyon szeretem a régit is, jó érzés mezítláb a puha szőnyegre lépni, viszont most nagyon sok a fehér szín, lehet hogy ebből szőnyeg nem lenne praktikus. Kosáron gondolkodom, de sem szükségem nincs rá se helyem. Valami ötlet?






2015. július 29., szerda

Selejtezés / Elengedés – Volume 1.

A szekrény tele van ruhákkal, mégis csak ugyanazt a pár ruhát hordom, nem férek el a lakásban kell a hely..
Sok mindent elrakok (elraktam), hogy majd belefogyok, vagy csak nosztalgiából vagy majd átalakítom… Végeredmény: használatlan dolgokkal telezsúfolt szekrény, kupi, helyhiány, átláthatatlan szekrény…

A napokban egy „segítőm” (fb: Csakramantra) ajánlotta, hogy a szerelem területet erősítsem a lakásban, akkor esett le pánikszerűen, hogy a legtöbb heverő, hasztalan, régi dolog, azaz a legzsúfoltabb legrumlisabb szekrényem a lakás szerelem területén áll. Ez, és a nagy meleg, ami a lakásban tartózkodásra kényszerített: cselekvésre ösztönzött. A szerelmi életem úgyanúgy áll és vár valami szépre, jóra, mint a nem hordott, átalakításra váró ruhák, illetve a rengeteg ezeréves, kopott, idejétmúlt, kinőtt ruhák, mint ahogy a szerelmi életem sem áll másból mint régi emlékek felidézéséből. Szóval csináljunk helyet az újnak!
Másrészt elegem van a saját „majd” szónoklásomból. Be kell ismernem, hogy nem fér bele minden az életembe, amit szeretnék. Nem lehet minden 10 éve elrakott ruhát átalakítani, hasznosítani, tehát ELENGEDÉS.

Csak egy polcán a szekrénynek, amin felsőrészeket tároltam, találtam 20 azaz 20 db pólóanyagú szarságot, amit már azért nem hordok, mert kinyúlt, kifakult, kibolyhosodott (de majd itthon jó lesz) vagy reklámpólók, céges T-shirt-ök, amiket sosem veszek fel, még itthonra sem. Másrészt a „ha lenne párom felvenném? „ - érzésbe belegondolva a válasz határozott NEM.


Találtam még kb. 25db ruhát, ami S/M méretű, hát én már ezer éve L/XL vagyok, szembe kell néznem a ténnyel és a 78 kilómmal, hogy nem leszek már 52 még ha ledobom a szükséges 10 kilómat is.. Szóval rózsaszín miniszoknya stb… Nincs szívem a szép jó minőségű ruhákat a ruhakonténerbe dobni, ahol ki tudja mi lesz vele, és türelmem sincs napokig fényképezgetni majd feltölteni őket a netre, aztán levelezgetni, hogy mi hány cm és talán el sem viszik a nagy részét, amíg szintén áll a dolog. Szóval eszembe jutott egy kedves ismerősöm, akinek a méret passzol, megkérem nézze át, és a többi sajna megy a konténerbe… Elengedés, elengedés… Tudom hogy csak az értelmetlen, felesleges dolgokat engedem el…


És még így is maradt jópár ruha, amit át kell alakítani és akkor megígérem magamnak, hogy hordom. Remélem, hamarosan beszámolhatok az átalakításokról.

Csak tönkrement farmerből 7db! vár arra, hogy valami másként újjászülessen:

 hát ezért nincs hely a szekrényemben.

Most ezen a polcon, tényleg csak az maradt, ami hordható:

 

Azért jutott pár darab a konténerbe is, táskákkal amiket szintén soha de soha nem fogok használni.


Komolyan mondom megkönnyebbülés, pedig még sok van hátra….


2015. július 5., vasárnap

Új öv, régi csattal


Úgy emlékszem ez az egyszerű gumis öv még anyué volt, ki tudja már hány éves.. a gumi teljsen elengedett, kicseréltem egyszerű fehérre a "ne dobd ki, újítsd fel" jegyében.




2015. június 30., kedd

Virágsmile-k




2015. június 29., hétfő

Pöttyös cica



2015. június 28., vasárnap

Csillagos neszeszer

Évekkel ezelőtt varrtam, csak nem boldogultam a belsejével és félreraktam. Most végre elkészült.




2015. június 21., vasárnap

Fürdőköpeny felturbózva

Az unalmas fehér fürdőköpeny már nem akart többé unalmas fehér fürdőköpeny lenni.
Ezért kapott pár polár rózsaszín csillagot:




Virágos gyűrűk



Az erkélyem nyári fényei

Szóval vannak ezek a színes textilek, amikbe a virágcsokrot kötik, és amit jó szokásomhoz híven (jó lesz még valamire) elrakok.
Most a következőképpen hasznosítottam, szokás szerint minden hozzávaló volt itthon: kisebb befőttesüvegek, drót és mécses.






A zöld anyagból váza-féleség lett... :-)




Nagyon hangulatos, főleg sötétedés után.


Jutott egy a fali virágtartóra is, illetve az égősort is kiköltöztettem.