2015. július 29., szerda

Selejtezés / Elengedés – Volume 1.

A szekrény tele van ruhákkal, mégis csak ugyanazt a pár ruhát hordom, nem férek el a lakásban kell a hely..
Sok mindent elrakok (elraktam), hogy majd belefogyok, vagy csak nosztalgiából vagy majd átalakítom… Végeredmény: használatlan dolgokkal telezsúfolt szekrény, kupi, helyhiány, átláthatatlan szekrény…

A napokban egy „segítőm” (fb: Csakramantra) ajánlotta, hogy a szerelem területet erősítsem a lakásban, akkor esett le pánikszerűen, hogy a legtöbb heverő, hasztalan, régi dolog, azaz a legzsúfoltabb legrumlisabb szekrényem a lakás szerelem területén áll. Ez, és a nagy meleg, ami a lakásban tartózkodásra kényszerített: cselekvésre ösztönzött. A szerelmi életem úgyanúgy áll és vár valami szépre, jóra, mint a nem hordott, átalakításra váró ruhák, illetve a rengeteg ezeréves, kopott, idejétmúlt, kinőtt ruhák, mint ahogy a szerelmi életem sem áll másból mint régi emlékek felidézéséből. Szóval csináljunk helyet az újnak!
Másrészt elegem van a saját „majd” szónoklásomból. Be kell ismernem, hogy nem fér bele minden az életembe, amit szeretnék. Nem lehet minden 10 éve elrakott ruhát átalakítani, hasznosítani, tehát ELENGEDÉS.

Csak egy polcán a szekrénynek, amin felsőrészeket tároltam, találtam 20 azaz 20 db pólóanyagú szarságot, amit már azért nem hordok, mert kinyúlt, kifakult, kibolyhosodott (de majd itthon jó lesz) vagy reklámpólók, céges T-shirt-ök, amiket sosem veszek fel, még itthonra sem. Másrészt a „ha lenne párom felvenném? „ - érzésbe belegondolva a válasz határozott NEM.


Találtam még kb. 25db ruhát, ami S/M méretű, hát én már ezer éve L/XL vagyok, szembe kell néznem a ténnyel és a 78 kilómmal, hogy nem leszek már 52 még ha ledobom a szükséges 10 kilómat is.. Szóval rózsaszín miniszoknya stb… Nincs szívem a szép jó minőségű ruhákat a ruhakonténerbe dobni, ahol ki tudja mi lesz vele, és türelmem sincs napokig fényképezgetni majd feltölteni őket a netre, aztán levelezgetni, hogy mi hány cm és talán el sem viszik a nagy részét, amíg szintén áll a dolog. Szóval eszembe jutott egy kedves ismerősöm, akinek a méret passzol, megkérem nézze át, és a többi sajna megy a konténerbe… Elengedés, elengedés… Tudom hogy csak az értelmetlen, felesleges dolgokat engedem el…


És még így is maradt jópár ruha, amit át kell alakítani és akkor megígérem magamnak, hogy hordom. Remélem, hamarosan beszámolhatok az átalakításokról.

Csak tönkrement farmerből 7db! vár arra, hogy valami másként újjászülessen:

 hát ezért nincs hely a szekrényemben.

Most ezen a polcon, tényleg csak az maradt, ami hordható:

 

Azért jutott pár darab a konténerbe is, táskákkal amiket szintén soha de soha nem fogok használni.


Komolyan mondom megkönnyebbülés, pedig még sok van hátra….


Nincsenek megjegyzések: